Finland


Finland

A Finn Köztársaság észak-európai ország, délnyugatról a Balti-tenger, délkeletről a Finn-öböl és nyugatról a Botteni-öböl határolja. Szárazföldön határos Svédországgal, Norvégiával és Oroszországgal, tengeren pedig Észtországgal. A délnyugati partvidék közelében fekvő Åland szigetcsoport magas szintű autonómiát élvez.

1995-ben belépett az Európai Unióba.

2002-ben vezette be az eurót.

2007-ben kicsiti módosítottak az euró érméken, az "M" betű helyett felkerült a pénzverde logója, valamint a "Fi" rövidítés.

2008-ban ismét módosították kicsit a finn eurókat, a verdejel a "belső" részbe került.

2010-ben megváltozott a pénzverő logója, ezért új verdejelet vertek az érmékbe.

 
Leírás
Heikki Häiväoja szobrászművész által tervezett címeroroszlán reprodukciója látható. Az évek során ezt a címeroroszlánt több finn pénzérmén is felhasználták különböző formákban, 1964 és 2001 között például ez szerepelt a finn egymárkás érméken.
Ezen az érmén Pertti Mäkinen művész két repülő hattyút ábrázoló motívuma látható. A rajzolattervek abból a pályázatból származnak, amelyet a Finnország függetlenségének 80. évfordulója alkalmából kiadandó emlékérme tervezésére nyújtott be a művész.
Ezt az oldalt a hamvas szedernek és virágainak Raimo Heino tervezte képe díszíti. A 2 eurós érme peremén a SUOMI FINLAND * * * felirat látható (a *-ok oroszlánfejeket helyettesítenek).
Tervező
Heikki Häiväoja szobrászművész
Pertti Mäkinen művész
Raimo Heino
Iniciálé nincs
Pénzverő hely Rahapaja Oy, Helsinki-Vantaa, Finnország
Verdejel
A Finn Pénzverde logója (2007-2010)

A Finn Pénzverde logója (2010-től)
7 és 8 óra között, a főtéma bal alsó része és a két csillag között
Középen baloldalt a belső körön belül, 9 óránál
Mesterjel nincs
Nemzeti azonosító'Fi': rövidítés: Finland, Finnország
4 és 5 óra között, a főtéma jobb alsó része és a két csillag között
Középen jobboldalt a belső körön belül, 3 óránál
2 € perem

További sorozatok

2 € emlékérmek

Free Joomla templates by Ltheme