Vatikán 2005

Status Civitatis Vaticanæ (latin)
Stato della Città del Vaticano (olasz)
Santa Sede (Szentszék)
Vatikánváros

A Vatikán a katolikus egyház központi kormányzata, egyben teokratikus miniállam. A Vatikán a legkisebb független állam a világon terület és lakosság szempontjából is. Róma, Olaszország fővárosa veszi körül. A Vatikán szolgál a Szentszék függetlenségének biztosítékául. A Vatikán államfője a pápa, aki mint abszolút monarcha vezeti azt. Ez nem jelenti, hogy abszolutista politikát is folytatna, sőt, a különböző funkciók egy részét delegálja különböző hivatalaira (főleg a bírói és végrehajtói jogköröket), bár a végső és legfőbb joghatóság mind a Vatikánváros, mind pedig a katolikus egyház vonatkozásában a pápa marad.

2002-ben vezette be az Eurót.

2005 júniusába új sorozatot verettek.

Leírás
0.01 €0.02 €0.05 €0.10 €0.20 €0.50 €1 €2 € A második sorozat Vatikánváros Állam ideiglenes államfőjének, Chamberlain bíborosnak a címerét ábrázolja az Apostoli Kamara emblémájára illesztve az érme közepén. A rajzolat felső részét a „SEDE VACANTE” szavak és római számmal a kibocsátás éve, „MMV”, veszi körül félkör alakban. Az „R” verdejel a címer és az érme verésének éve között helyezkedik el, míg a tervező neve, „D. LONGO”, a központi rajzolat bal alsó szélén található. Az egyes vésnökök monogramja – „MAC inc” (az 1 és 20 centesen), „LDS inc” (a 2 és 50 centesen), „ELF inc” (az 5 centesen és az 1 euróson), „MCC inc” (a 10 centesen és a 2 euróson) – a rajzolat jobb alsó felén van feltüntetve. Felül, az érme külső peremén félkörben tizenkét csillag, alul pedig a „CITTÀ DEL VATICANO” szavak láthatók ugyancsak félkörben.

Tervező
0.01 €0.02 €0.05 €0.10 €0.20 €0.50 €1 €2 € Daniela Longo szobrász tervezte az érméket.

Maria Angela Cassol véste az 1 és 20 centest.
Luciana De Simoni véste a 2 és 50 centest.
Ettore Lorenzo Frapiccini véste az 5 centest és az 1 Euróst.
Maria Carmela Colaneri véste a 10 centest és a 2 Euróst.

Iniciálé
0.01 €0.02 €0.05 €0.10 €0.20 €0.50 €1 €2 €
'D.LONGO'
A szobrász monogramja
7 és 8 óra között, a belső részen, a címer és a nagy 'A' betű között
0.01 €
'M.A.C. INC.' - A vésnök monogramja
4 és 5 óra között, a belső részen, a címer és a 'VATICANO' felirat között
0.02 €
'LDS INC.' - A vésnök monogramja

0.05 €
'ELF INC' - A vésnök monogramja
4 és 5 óra között, a belső részen, a címer és a 'VATICANO' felirat között
0.10 €
'M.C.C. INC' - A vésnök monogramja
4 és 5 óra között, a belső részen, a címer és a 'VATICANO' felirat között
0.20 €
'M.A.C. INC.' - A vésnök monogramja
4 és 5 óra között, a belső részen, a címer és a 'VATICANO' felirat között
0.50 €
'LDS INC.' - A vésnök monogramja
4 és 5 óra között, a belső részen, a címer és a 'VATICANO' felirat között
1 €
'ELF INC.' - A vésnök monogramja
4 és 5 óra között, a belső részen, a címer és a 'VATICANO' felirat között
2 €
'M.C.C. INC.' - A vésnök monogramja
4 és 5 óra között, a belső részen, a címer és a 'VATICANO' felirat között
Pénzverő hely Istituto Poligrafico e Zecca dello Stato (IPZS) (Állami Nyomda és Pénzverde), Róma, Olaszország
Verdejel
A róma pénzverde verdejele: 'R'
0.01 €0.02 €0.05 €0.10 €0.20 €0.50 €1 €2 € 4 óránál, a címertől jobbra
Mesterjel nincs
Nemzeti azonosító Szöveg: "CITTA' DEL VATICANO"
2 € perem

További sorozatok

2 € emlékérmek